Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

"A sokktalanító bejárása volt a legmeglepőbb" - Sürgősségi Napot tartottak a pécsi sürgősségin

2025. május 28, szerda

Sürgősségi Napot tartott május 27-én a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának Sürgősségi Klinikája abból az apropóból, hogy 1994. május 27-én alakult meg a sürgősségi szakmát összefogó nemzetközi szervezet, az Európai Sürgősségi Orvostani Társaság (EUSEM), és 2018 óta Magyarországon is ezen a napon tartják a Sürgősségi Orvostan Európai Napját. A klinika munkatársai két turnusban fogadták az érdeklődőket, akiknek lehetőségük nyílt arra, hogy betekintsenek az acélajtók mögé, a sokktalanítóba és az osztályra, képet kapjanak a sürgősségi munka hétköznapjairól, beszélgessenek orvosokkal, ápolókkal, technikai személyzettel, valamint játszhassanak az APAktiviti Light társasjátékkal.

„A két turnusban összesen 40 érdeklődő volt, leginkább a negyvenes, illetve a hatvanas korosztályból, de eljött három gimnazista és pár idősebb ember is, akik minden programra nyitottak voltak, ám talán a sokktalanító bejárása volt a legmeglepőbb számukra” - összegezte dr. Kanizsai Péter László egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Klinikájának igazgatója.

Mint mondta, a jelenlévők főként az ellátási folyamattal kapcsolatban tettek fel kérdéseket, illetve arra voltak kíváncsiak, hogy miért nem tartózkodhat bent a hozzátartozó is a beteggel. Hangsúlyozták, hogy minden egész órakor tíz perc látogatási időt biztosítanak, ám ettől idős, magatehetetlen betegek esetében eltekintenek. Indoklásukban az szerepelt, hogy a fókusz sokszor a hozzátartozókra kerülne és nem a betegekre, ráadásul fizikailag is lehetetlen betegterükben a folyamatos hozzátartozói jelenlét a napi 160-as létszámú betegforgalom mellett. Szóba került az is, hogy miért nem kapnak enni-és innivalót a betegek. Mint mondták, akinél ez lehetséges, annak kérésre biztosítanak ellátást, ám a legtöbb vizsgálat éhgyomorra történik, emiatt nem szerencsés, ha a betegeknek telt a gyomra.

„Népszerű volt az APAktiviti Light  társasjátékunk is, az emberek a játék során sok-sok kérdést tettek fel.  Egy társast ajándékba is adtunk egy testi fogyatékkal élő látogatónak, akinek szívügye a mentő- és sürgősségi ellátás” - tette hozzá.

Az általuk fejlesztett társasjáték népszerűsítése, valamint a betegek tájékoztatása, a sürgősséggel kapcsolatos tévhitek eloszlatása a jövőben is folytatódik, a pécsi sürgősségi munkatársaival középiskolákban és Baranya vármegye hátrányos helyzetű térségeiben is találkozhatnak az érdeklődő fiatalok és idősebbek. Mindemellett rövid reel-videókkal is készülnek, amikkel nemcsak a Facebookon és az Instagramon, hanem a TikTok-on is szeretnének megjelenni.

Fotó:

Tarpál László