Fotók
PTE Hackathon 2019
péntek, 20 szeptember, 2019
16 csapat vett részt a PTE Hackathonon, amit a Simonyi BEDC, a 3D Központ, a KTTK, az ITD, valamint az Input Program közösen szervezett szeptember 20-án. Idén is nagy sikerrel zajlott a megmérettetés, melynek célja, hogy a résztvevők bepillantást nyerjenek a vállalkozásfejlesztés alapjaiba, ezáltal inspirálódjanak, és akár a saját, akár a hackathonon megszületett ötletüket később a Simonyi Inkubációs Programban továbbfejlesszék. Ezúttal is több kar képviseltette magát, ami lehetőséget nyújtott arra, hogy multidiszciplináris csapatok alakulhassanak, és ezáltal több nézőpontból elemezhessék a felvetődő ötleteket. A csapatok munkáját a PTE és az Input program mentorai mellett több céges szakértő is segítette. Az izgalmas megpróbáltatás győztese a Biowatch csapata lett, a második helyen a Stepcash végzett, akik a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara különdíját is megszerezték. A dobogó harmadik fokára a C-Colors állhatott. A 3D Központ különdíját a Nanolight, az ITD különdíját pedig a Pharmanager csapata vehette át.
Kapcsolódó tartalom: „Lendített az együttműködésen az, hogy más-más szemszögből néztünk rá ugyanarra a problémára”
Fotó: Lorencz Máté, PTE ÁOK Magyar Felvételi és Hallgatói Szolgáltató Iroda